RólunkA Focus Audit & Advisory Kft-t korábbi BIG4 munkavállalók hozták létre azzal a céllal, hogy a BIG4 társaságoknál megszerzett könyvvizsgálati tapasztalatot és nemzetközi módszereket beépítsék egy hazai, magántulajdonú könyvvizsgáló Társaság gyakorlatába.
Célunk az, hogy fiatal és lelkiismeretes, jól képzett csapatunk kiszolgálja a hazai könyvvizsgálati szolgáltatást igénybe vevő, minőségi auditot elváró közönséget úgy, hogy a nyújtott könyvvizsgálati, tanácsadási és IT szolgáltatásaink minél inkább ügyfélközpontúak legyenek. Céljaink rövid idő alatt találkoztak ügyfeleink igényeivel, így izgalmas ügyfélportfólióra tettünk szert.
Az ügyfeleinknél felmerülő adózási kérdések hívták elő az igényt, adótanácsadási szolgáltatásunk kiépítésére is, így 2021 óta ügyfeleinknek széleskörű adótanácsadási szolgáltatásokat is tudjunk nyújtani.
Az elmúlt időszakban az IT és információbiztonsági kockázatok egyre jelentősebb szerepet játszanak az ügyfeleink működésében, ezért stratégiai célként határoztuk meg, hogy jelenlegi IT audit tevékenységünket új irányokba bővítsük és szakmailag fejlesszük. Ezért nemrégiben új üzletágat hoztunk létre a könyvvizsgálati IT audit fókuszált támogatására és IT tanácsadási feladatokra.
Jelenleg ehhez az új, fejlődő csapathoz keresünk elkötelezett, fejlődni vágyó munkatársakat, akik szívesen kapcsolódnak be egy szakmailag izgalmas és dinamikusan fejlődő terület munkájába. Kit keresünk?Olyan kollégát keresünk, aki tapasztalattal rendelkezik IT kontrollok és kockázatok értékelésében, jól ismeri az IT folyamatokat és az ezekhez kapcsolódó működési és kontrollmechanizmusokat.
Előnyt jelent, ha van gyakorlata IT általános kontrollok (ITGC) vizsgálatában, vagy informatikai rendszerek megbízhatóságát, működését érintő auditokban. Új munkatársunk egy már felállított és szakmai vezető által irányított IT audit csapathoz csatlakozik, ahol strukturált módszertan és egy hosszú távú stratégia mentén dolgozunk.
Olyan jelentkezőt várunk, aki komplex és rendszerorientált gondolkodásmóddal rendelkezik, képes átlátni különböző szervezeti és technológiai környezeteket, és szívesen vesz részt mind könyvvizsgálati támogatásban, mind tanácsadási célú IT audit projektekben.
Mit várunk tőled?• IT audit, Belső ellenőrzés vagy hasonló informatikai kockázatok és kontrollok területén szerzett legalább 3 éves tapasztalat,• Ellenőrzések alapvető módszertanának, kontrolltesztelések sajátosságainak ismerete,• Kockázatalapú, analitikus gondolkodásmód, rendszerszemlélet, strukturált elemzőkészség,• IT folyamatokhoz és technológiákhoz köthető keretrendszerek, standardok, ismerete (pl. :
COBIT, NIST, ISO, ITIL),• Hatályos jogszabályok és hatósági elvárások alapvető ismerete (elsősorban pénzügyi, gazdasági területen),• Ügyfél orientált megközelítés,• Proaktivitás, jó problémamegoldó képesség,• Felsőfokú végzettségElőnyt jelenthet• Szakmai minősítés megléte (pl. : CISA, CRISC, ISO 27001, ITIL),• Speciális ismeret valamilyen IT területen (pl. :
governance, hálózat, compliance, felhőtechnológia, fejlesztés, üzemeltetés),• Tapasztalat vállalatirányítási rendszerekkel, management szoftverekkel,• Angol nyelvtudásMiért válassz bennünket?• Főállású munkaviszony, előrelépési lehetőséggel,• Kiemelt juttatási csomag,• Rugalmas, hibrid munkavégzés. Irodánk Budapest XIII. kerületében található,• Valós szakmai fejlődési lehetőség:
változatos ügyfelek és projektek, betekintés különböző iparágakban működő cégek IT folyamataiba, rendszereibe,• Támogatás képzésekhez, belső és külső tréningek, konferenciákon való részvétel,• Motiváló, támogató szakmai környezet, ahol számít a véleményed és az ötleteidMilyen feladataid lesznek?• Ügyfelek informatikai kockázatainak és kontrollkörnyezetének felmérése, dokumentálása és értékelése• IT audit megállapítások és javaslatok kidolgozása, riportok készítése, az ügyféltájékoztatás szakmai támogatása,• Könyvvizsgálati megbízások IT oldali támogatása:
informatikai környezetek felmérése, IT kontrolltesztek elvégzése,• Kérdőíves adatgyűjtések és interjúk önálló lebonyolítása és kiértékelése,• Részvétel különböző IT tanácsadási projektekben (pl. : felkészítés NIS2, DORA auditra, belső ellenőrzés, kiberbiztonsági audit, kiszervezés)• Szakmai egyeztetéseken, műhelymunkákon való aktív részvétel,Jelentkezni önéletrajz csatolásával, bérigény megjelölésével a karrier@focusaudit. hu e-mail-címen.
Customize your resume to highlight skills and experiences relevant to this specific position.
Learn about the company's mission, values, products, and recent news before your interview.
Ensure your LinkedIn profile is complete, professional, and matches your resume information.
Prepare thoughtful questions to ask about team dynamics, growth opportunities, and company culture.